Előre szólok, ez most kicsit hosszabb lesz.

A sportra és az állami támogatásra úgy tekintettem, mint egy cégre és egy növekedést biztosító pénzügyi programra. Ha egy cég visszanemtérítendő támogatást kap arra, hogy fejlesszen, két út áll előtte: azonnal haszonra fordítja, azaz kiveszi a pénzt, vagy befektet és nagyobb volumenben áll neki fejleszteni, hogy aztán abból önállóan legyen képes fenntartható növekedést elérni.

Mi a második utat választottuk. Szembe is kerültünk a sportág „szakembereivel”, akik úgy gondolták, hogy ez az azonnali haszon, jobb mint a befektetés. Ők ugyanis a befektetésből származó hasznot nem biztos, hogy élvezni tudták volna. Mivel borzasztóan labilis a magyar röplabda sport közélete, így nem tudni milyen vezetés jöhet és mikor. Ezért a ”jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” alapon inkább azonnali haszonra váltanák az állami támogatást. Azt is mondhatnánk, hogy generációk harca ez, de valójában inkább arról szól, hogy a sportág nem akarja, hogy egy sportágon kívüli csapat befektessen, és nagyobb profitot termeljen (mert az bizonytalan haszonnal kecsegtet), valamint az állami támogatások felett diszponáljon.

Hogyan néz ki a másik út?

Először is a helyes kérdést kellene feltenni, nem a megoldást mondani. A sportban, de különösen a röplabdában ma mindenkinek van megoldása valamire, de senki nem tette fel eddig a kérdést: mire kell megoldást találni? Az én megközelítésem elsősorban pénzügyi oldalról teszi fel a kérdéseket és pénzügyi jellegű megoldásokat mutat. Elsősorban azért erről az oldalról közelítem meg, mert hiszem, hogy a „kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci” örökérvényű mondás nem csak a focira, hanem mind más sportágra is ugyanúgy igaz, így a röplabdára is.

Az én kérdésem, amire megoldást igyekeztünk keresni: hogyan lesz a magyar röplabda egy olyan eladható sportág 2020-ig, amely a kiemelt állami támogatás esetleges 2020-as megszűnése után is képes fenntartható növekedési pályán maradni. Minden projekt, minden mozdulat ezért az egy kérdésért kellett volna hogy létrejöjjön. A válasz megadásához nem kell ismerni mélységeiben sem a közgazdaságtant, sem a sportot. Természetesen el kell kezdeni alternatív bevételeket termelni, amelyek elsősorban nem az állami zsebekből érkeznek.

Ha a cégektől, szponzoráció formájában szeretnénk pénzt szerezni, akkor ahhoz úgy is kell gondolkodni, ahogyan a „nagyok”. Ellenkező esetben csak mecenatúráról beszélünk, azaz olyan folyamatról, amiért a pénzt adományozó nem vár ellentételezést, vagy legalalábbis csak jelképeset. A mecenatúra és a szponzoráció közötti különbség tehát ebben rejlik: a szponzor értékarányos ellentételezést vár el, a mecénás nem. Ez utóbbi azért ad, mert szimpatizál, személyes érintettsége van, stb., az előző pedig kőkemény üzletnek gondolja ezt.

Mi is ez az üzlet?

Ez a figyelem üzlete. Hatalmas reklámzaj van! Egy mai ember egy hétvégi újság mellékletéből több információt kap, mint a shakespeare-i ember egy egész életen át kaphatott. Minden marketing szakember hallott, sőt küzd a reklámelkerülés, a reklámvakság ellen. Fogyasztói kutatások bizonyítják, hogy amíg a TV-ben egy film közben reklám megy, megnövekszik a háztartások vízfogyaztása, azaz éppen elmennek fürdeni, azaz nem látják a reklámokat. Sas István reklámkutató nem egy tanulmányában leírta már, hogy az agy csak azokat az információkat hajlandó tartósan befogadni, amelyek a túlélésben segítséget nyújtanak. Minden felesleges információt kihajít. Egyszóval a reklámipar egyre inkább azt kutatja, hogy hogyan talál olyan felületeket, amelyek újszerűen képesek hatni, képesek hatékonyan üzeneteket közvetíteni. Minden olyan felületért hajlandó fizetni, amely újszerű, ezáltal hatékonyan képes az adott márka eladásait szolgáló üzeneteket közvetíteni.

A sport egy ilyen közvetítő felület, egy ilyen fehér vászon, amely arra vár, hogy kreatív kommunikációs szakemberek alkossanak rajta. Magyarországon elindult az M4 sportcsatorna, amely erre a folyamatra igen csak rásegít. Most már csak a röplabdában dolgozóknak kellene elfogadni, hogy a röplabda az egyik olyan sportág, amely képes lenne az emberek figyelmét komolyabb mértékben is lekötni, azaz megfelelő menedzsment mellett képes lenne olyan termék lenni, amely hatalmas mértékű figyelmet képes koncentrálni. És ezt a figyelmet kell tudni értékesíteni. Hogy mitől lesz figyelem, azt egy későbbi posztban kifejtem. 

A cégek, márkák figyelmet akarnak maguknak (ezért hirdetnek, akarnak bekerülni a hírekbe) és azért adnak pénzt, hogy a sportra koncentrálódó figyelemből nekik is jusson. A sport tehát nem csak komoly nemzetstratégiai és egészségügyi kérdés, hanem egy új, egyedi és különleges kommunikációs forma is. Mi arra törekedtünk, hogy egy hosszútávú stratégia segítségével olyan sportágat építsünk, amelyre komoly figyelem irányul, ezáltal eladható, és így az állami források mellett piaci bevételekre is szert tehet, érték alapon. Ehhez befektetni kell és nagyon sokat dolgozni. És ez idő.

Hogy mekkora sport-figyelem jut a röplabdára, azt egy következő elemző jellegű posztban mutatom be.