2015. ápr 01.

RENDSZER VÁLTOZTATÁS

írta: Poór Csaba
RENDSZER VÁLTOZTATÁS

Új korszak indul az MRSZ-nél

new_way.pngÚj korszak alapjait tette le az MRSZ elnöksége, amely gyökeresen változtatja meg a sportág működését. A döntést az MRSZ közgyűlése is támogatta, amikor januárban többséget szavazott az új alapszabálynak. Amint az új alapszabály hatályos lesz, a főtitkár helyett egy szakmai igazató és egy ügyvezető igazgató vezeti majd a Szövetséget.

Alapjaiban változik meg a magyar röplabda sport irányítása. Komoly szerkezeti és irányítástechnikai átalakításon megy át a Magyar Röplabda Szövetség: megszűnik a főtitkári pozíció, amely helyére egy szakmai igazgató és egy ügyvezető igazgató lép. A szerkezeti átalakításra azért van szükség, mert a sportág szeretne sokkal hatékonyabban működni, szórakoztatóbb sportrendezvényeket szervezni, nagyobb sportsikereket elérni, több gyermeket bevonni a sportba és hatékonyabb továbbképzéseket szervezni mind a klubvezetők, mind az edzők számára.

A röplabdázás kiemelt sportág, amely a Kormánytól 2020-ig 4,2 milliárd Ft támogatást kap. Nem akarunk ugyanakkor csak az állami támogatásokra támaszkodni, saját bevételeket, új finanszírozási lábakat akarunk kiépíteni. Az a célunk, hogy 100 Ft állami támogatás mellé 20-30 Ft saját bevételt tudjunk tenni, majd ezt folyamatosan növelni. Ha csak az állami támogatásokra támaszkodnánk, akkor a sportágat lélegeztető-gépre kapcsolnánk, amit ha lekapcsolnak 2020-ban, eltűnhet a sportág. Ezért azon dolgozunk, hogy a sportágat minél hamarabb a professzionális működés irányába tereljük, amely vonzó kommunikációs alternatíva lehet márkák, cégek, vállalatok számára. Itt elsősorban nem csak reklám megjelenésekre gondolunk. Egy példa: sokan nem tudják még, de a röplabda az egyik legjobb vezetői tréning módszertant kiegészítő tevékenység, mivel magas szintű kooperációt és koncetrációt igényel, erős fizikai megterhelés mellett. Így hatékonyan lehet fejlesztni egy-egy szervezeti egység működését.

imagesgs01ur4i.jpgA röplabdát ki kell mozdítani az elmúlt évtizedek pangásából. Úgy gondoljuk, hogy a röplabda nem csak sport, hanem a szórakoztatóipar része, egy termék-szolgáltatás kombináció, amely eladható. Ehhez azonban generális átalakítások szükségesek. Többé nem képes egy ember ellátni a szakmai feladatokat és a sportág működtetését és a sportág termékként való értékesítését.

Ezért szükség van egy szakmai igazgatóra, aki előállítja a sport eredményt (válogatott eredmények, magyar bajnokság színvonalának emelése, magyar játékosok itthon tartása, stb.) és a sport terméket, amely mellé egy olyan mérhető, kontrollálható és digitalizált rendszert épít, amely az elért eredményeket fenntarthatóvá és tervezhetővé teszi. Ezért van szükség ügyvezető igazgatóra, aki az előállított sport eredményt eladható márkává, termék-szolgáltatás kombinációvá konvertálja, becsomagolja, és „fogyaszthatóvá” teszi az emberek számára, akik vagy rajongóként, vagy leendő röplabdásként jelennek meg.

Ilyen rendszer szintű változás még soha nem történt a magyar röplabdázásban.

 

 

Szólj hozzá

röplabda ügyvezető volleyball szakmai igazgató MRSZ hunvolley rendszer változtatás